2012. augusztus 27., hétfő

Fűszernövényeket szárítok

Kicsit eltüntettem magam, mert a fene tudja miért, de nem volt kedvem a gép elé ülni. Talán ez a szörnyű meleg, talán a munka bent és itthon, hát nem tudom, de most itt vagyok és pótolok, mert történések voltak és persze dokumentáltam is.
Először:  Szombaton reggel, - amíg viszonylag hűvös volt - leszedegettem a fűszernövényeimet, amiket szárításra szántam.
Tehát,ezek azok betakarítás után. 
(A könnyebb beazonosítás érdekében feliratoztam őket.)
 Megkötözve.

És itt már fellógatva.
Még sosem szárítottam ennyi féle finomságot, de bízom benne, hogy sikerülni fog. (Majd megírom ;-))

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néznek ki miért ne sikerülne?Jó dolog ez ha házilag van elkészítve tudja az ember mit eszik meg :)

    VálaszTörlés
  2. A szabadságolás előtt én is gyorsan leszedtem a bazsalikom leveleit,mert nagyon szépek voltak,az asztalon egy konyharuhán kiteregettem őket ,mire hazajöttünk, a majdnem 40 fokos lakásban szépen megszáradt.Tavaly mélyhűtöttem, de most szárítva jobb lesz a bazsalikom.

    VálaszTörlés
  3. Ewa:Szerintem is az a legtutibb, ha otthon készítjük el amit csak tudunk.Akár még fűszerkeveréket is lehetne keverni, ha megszáradtak. Nem is rossz ötlet, ezt még átgondolom.
    Mammka: Én is próbáltam bazsalikomot fagyasztani, de nagyon nem tetszett. Elveszítette az illatát az állagát egy folyós massza lett mire kiengedett. És milyen lett a szárított változata??? Az illata megmarad, ha összetöröd????

    VálaszTörlés
  4. Végülis a fagyasztott enyém is jobb a boltinál, mert én még kökeményen dobtam a levesbe.A szárítottad még nem morzsoltam meg, nagyon remélem,hogy megtartja az illatát, ajánlom neki.:) Vasárnap csak gyorsan összeraktam és betettem egy edénybe konyharuhástól,nehogy a nagy szellőztetés elrepítse.:)Megírom,ha morzsoltam.:)

    VálaszTörlés
  5. Remélem én is, hogy marad az illata! Szurkoljunk együtt!

    VálaszTörlés
  6. Hááát, tegnap este szétmorzsoltam az ujjaim között: nem az igazi.Jobbra vártam.De lehet,hogy belefőzve a kajába, amikor is a bazsalikomot csak az utolsó pillanatban kell beleszórni,lehet,hogy akkor kiadja a zamatát.Az biztos,hogy nem lesz olyan,mint a friss.DE a MI bazsalikomunk.:)))))

    VálaszTörlés
  7. Ó a fenébe! Hát az már igaz, hogy mégiscsak a miénk! :-))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...